2012. augusztus 4., szombat

Oroszkrém

Hozzávalók (20-22 cm-es Oroszkrém tortához)
Előkészületek:
- áztassunk be egy zacskó mazsolát 2 dl rumba (vagy ha alkoholmentesen akarjuk, akkor vízzel elkevert rumaromába)
- 6 tojásból süssük meg a hagyományos piskótát (már korábban felraktam a receptjét) és vágjuk háromfelé
A krémhez:
4 tojást keverjünk el jó alaposan egy főzős vaníliapudinggal, egy vaníliarúd kikapart belsejével, 2,5 dl tejjel, és 8-10 evőkanál cukorral, majd gőz fölött sűrítsük, amennyire lehet. Ha kihűlt, verjünk fel 6 dl tejszínt ízlés szerinti porcukormennyiséggel, keverjük össze a sárga krémmel, majd adjunk hozzá zselatin fixből annyit, amennyit a krém mennyisége megkíván (3 csomagnál biztosan nem kell több, de hagyományos zselatinnal is dolgozhatunk, ekkor oldjuk fel a zselatint kevés vízben, és keverjük a még meleg, de nem forró sárga krémhez, és úgy hagyjuk kihűlni langyosra).
Összeállítás:
Az első piskótalapra terítsünk el a krémből, szórjuk be a lecsepegtetett mazsola felével, jöhet a következő tésztaréteg, még krém, a mazsola másik fele, végül vonjuk be a tortát a krémmel, és díszítésnek is használjuk a krémet (vagy sima tejszínhabot is akár, de kakaós díszítés is jól mutatna ezen a tortán).