2012. július 7., szombat

Mandulás piskóta

Hozzávalók:
- 8 tojás
- 10 dkg liszt
- 10 dkg őrölt mandula
- 16 dkg kristálycukor
- 1 csipet só

A tojások fehérjét a csipet sóval és a cukorral habbá verjük (nem kell, hogy kemény legyen a hab, akkor jó, ha a cukor felolvadt a fehérjében, szép fényes, és lágy a keverék) géppel. Kézi habverővel laza mozdulatokkal hozzákeverjük a tojások sárgáját, majd az átszitált liszetet, végül a mandula őrleményt is (mivel a hab nem kemény, nem kell attól félni, hogy összetörjük).

A masszát sütőpapírral bélelt tortaformába öntöm (a tortaforma aljára teszem a sütőpapírt, és úgy csatolom fel a karikát), és 150 fokon, hőlégkeveréssel 40 percig sütöm. Tűpróbát végzek, mielőtt kiveszem a sütőből, hogy megbizonyosodjak arról, hogy átsült. Sütőpapír helyett margarinnal is kikenhetjük, lisztezhetjük a formát.

Ez a mennyiség egy kb. 22 cm-es tortaformához elég, azt teljesen megtölti, de én a 26 cm-es tortaformámat szoktam használni, még így is három részre tudom vágni a piskótát.
A kis méretű (16 cm-es) tortákhoz felezem az adagokat.

Kókuszos piskóta

Hozzávalók:
- 10 tojás fehérje
- 10 dkg liszt
- 10 dkg kókuszreszelék
- 16 dkg kristálycukor
- 1 csipet só

A tojások fehérjét a csipet sóval és a cukorral habbá verjük (nem kell, hogy kemény legyen a hab, akkor jó, ha a cukor felolvadt a fehérjében, szép fényes, és lágy a keverék) géppel. Kézi habverővel laza mozdulatokkal hozzákeverjük az átszitált liszetet, majd a kókuszreszeléket is (mivel a hab nem kemény, nem kell attól félni, hogy összetörjük).

A masszát sütőpapírral bélelt tortaformába öntöm (a tortaforma aljára teszem a sütőpapírt, és úgy csatolom fel a karikát), és 150 fokon, hőlégkeveréssel 40 percig sütöm. Tűpróbát végzek, mielőtt kiveszem a sütőből, hogy megbizonyosodjak arról, hogy átsült. Sütőpapír helyett margarinnal is kikenhetjük, lisztezhetjük a formát.

Ez a mennyiség egy kb. 22 cm-es tortaformához elég, azt teljesen megtölti, de én a 26 cm-es tortaformámat szoktam használni, még így is három részre tudom vágni a piskótát.
A kis méretű (16 cm-es) tortákhoz felezem az adagokat.

Tippek:
- Ha a kókuszreszeléket porrá őrölve tesszük bele, egyenletesebb állagú tésztát kapunk.
- A tojások sárgája felhasználható pogácsa sütéshez, vagy akár főzhetünk belőle vaníliás krémet ennek a tésztának a betöltéséhez.

Kakaós piskóta

Hozzávalók:
- 8 tojás
- 16 dkg liszt
- 4 dkg kakaópor
- 16 dkg kristálycukor
- 1 csipet só

A tojások fehérjét a csipet sóval és a cukorral habbá verjük (nem kell, hogy kemény legyen a hab, akkor jó, ha a cukor felolvadt a fehérjében, szép fényes, és lágy a keverék) géppel. Kézi habverővel laza mozdulatokkal hozzákeverjük a tojások sárgáját (mivel a hab nem kemény, nem kell attól félni, hogy összetörjük), majd hozzákeverjük az átszitált kakaóport és liszetet is.

A masszát sütőpapírral bélelt tortaformába öntöm (a tortaforma aljára teszem a sütőpapírt, és úgy csatolom fel a karikát), és 150 fokon, hőlégkeveréssel 40 percig sütöm. Tűpróbát végzek, mielőtt kiveszem a sütőből, hogy megbizonyosodjak arról, hogy átsült. Sütőpapír helyett margarinnal is kikenhetjük, lisztezhetjük a formát.

Ez a mennyiség egy kb. 22 cm-es tortaformához elég, azt teljesen megtölti, de én a 26 cm-es tortaformámat szoktam használni, még így is három részre tudom vágni a piskótát.
A kis méretű (16 cm-es) tortákhoz felezem az adagokat.

Piskóta

Hozzávalók:
- 8 tojás
- 20 dkg liszt
- 16 dkg kristálycukor
- 1 csipet só

A tojások fehérjét a csipet sóval és a cukorral habbá verjük (nem kell, hogy kemény legyen a hab, akkor jó, ha a cukor felolvadt a fehérjében, szép fényes, és lágy a keverék) géppel. Kézi habverővel laza mozdulatokkal hozzákeverjük a tojások sárgáját (mivel a hab nem kemény, nem kell attól félni, hogy összetörjük), majd hozzákeverjük az átszitált liszetet is.

A masszát sütőpapírral bélelt tortaformába öntöm (a tortaforma aljára teszem a sütőpapírt, és úgy csatolom fel a karikát), és 150 fokon, hőlégkeveréssel 40 percig sütöm. Tűpróbát végzek, mielőtt kiveszem a sütőből, hogy megbizonyosodjak arról, hogy átsült. Sütőpapír helyett margarinnal is kikenhetjük, lisztezhetjük a formát.

Ez a mennyiség egy kb. 22 cm-es tortaformához elég, azt teljesen megtölti, de én a 26 cm-es tortaformámat szoktam használni, még így is három részre tudom vágni a piskótát.
A kis méretű (16 cm-es) tortákhoz felezem az adagokat.

Főzött kókuszkrém

Hozzávalók:
- 20 dkg kókuszreszelék
- 0,5 liter tej
- 4-5 evőkanál kristálycukor
- 3 evőkanál liszt
- 1 csomag vaníliás cukor

A lisztet egy kevés tejjel csomómentesre keverjük. A többi tejet feltesszük forrni, belekeverjük a kristálycukrot és a vaníliás cukrot. Amikor felforrt, hozzáadjuk a kikevert lisztet, és besűrítjük a krémet. Ha már sűrűsödik, hozzákeverjük a kókuszreszeléket, nagyon kis ideig főzzük tovább, majd levesszük a tűzről, és hagyjuk kihűlni.

Lehet kísérletezni azzal is, hogy porrá őröljük a kókuszreszeléket, és úgy adjuk a krémhez, akkor egyenletesebb, szebb krémet kapunk. Esetleg kókusztejpor is használható a kókuszreszelék helyett, illetve a tej egy részét is helyettesíthetjük kókusztejjel.
A krémet habosíthatjuk margarinnal vagy puha vajjal is tovább, ha túl töménynek találjuk, de akár felvert tejszínhabbal is lazítható, miután kihűlt.

Ezt a kókuszkockát készítettem az eredeti krémmel, a tészta pedig a Kókuszos piskóta bejegyzés alatt található.




Kókuszkrém

Hozzávalók:
- 20 dkg kókusztejpor
- 0,5 liter habtejszín
- 15 dkg porcukor
- 1 csomag zselatin fix

A tejszínt legalább 8 órán át hűtjük. Lágy habbá verjük, hozzákeverjük a kókusztejport, a porcukrot és a zselatin fixet, majd addig keverjük, míg a hab keményebbé nem válik. Ezután már megtölthető vele a torta.

Ezzel a krémmel készült tortáim (a tészta receptje a Mandulás piskóta bejegyzés alatt olvasható):